Csütörtök este van és gondolkodom. Na, nem csak csütörtökönként szokásom, de ma le is írom és ezt viszont nem szoktam olyan sűrűn. Pedig szeretek írni, írtam már mesét, novellát, verset, de másról írni mindig könnyebb, mint saját magadról. Szóval gondolkodom. Hogy mi mindenem van, amiért hálás vagyok az életnek és mi mindent szeretnék még belecsempészni, vagy esetleg megjavítani, ami nem úgy működik, mint szeretném. Mert ilyenek is vannak.
Szeretem azt hinni és szeretek aszerint élni, hogy a sorsom az én kezemben van. Csak a nagy vázat kaptuk, de azt sem készen, megváltoztathatlanul, így nem érdemes amögé bújva mentségeket keresni, hogy “mert ezt örököltem”, “ebben nőttem fel”, “ezt láttam otthon”. Értitek mire gondolok. Mikor valaki nem sikeres, vagy gyakran éri kudarc és ahelyett, hogy keményebben dolgozna, új utakat keresne, inkább kifogásokat gyárt. Pedig az legalább annyi energiát emészt fel, mint tényleg változtatni a dolgokon. Szóval a sorsunk a saját kezünkben van és ez egy élethosszig tartó lehetőség a felfedezésre, a tapasztalásra, vagy éppen a változásra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnénk.
Amiben viszont nem hiszek, hogy reggel felébredsz a nagy elhatározással és estére, vagy másnap reggelre új ember vagy. Vagy legalábbis kicsit más. Nem. Ez nem megy egyik napról a másikra, időt kell adni neki, és nem leírni akkor sem, ha elsőre nem sikerül. De nem akarok rébuszokban beszélni, nem kell semmi megfoghatatlanra gondolni, akár egészen apró dolgok is lehetnek ezek, amiket eddig halogattál, vagy csak játszadoztál a gondolatukkal. A lényeg, hogy mindig meg kell találni azt az életben, ami inspirál, ami visz előre, ami miatt reggel nagyobb kedvvel kelsz ki az ágyból.
Ezeken gondolkodom most, hogy mim van – mert ezt is fontos listázni, tudatosítani -, és mi az, amit mához hat hónapon belül szeretnék elérni, vagy legalábbis jó úton lenni felé. Lássuk hát, hogy mi minden van jelenleg is az életemben, amikért hálás vagyok:
A rövid távú (6 hónapos) terveim, céljaim közt pedig a következők szerepelnek:
Ezek szerepelnek tehát a to do listámon és nincs kizárva, hogy még bővül a sor. Annyira felszabadító érzés leírni, tudatosítani mindezt és ezáltal máris egy hangyfasznyival apró lépéssel közelebb kerülni a megvalósításhoz! Izgalmas hat hónap lesz, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy amikor letelik, mennyi kerül át a wish list-ről az amiért hálás vagyok oldalra. És hogy mikor telik le? Augusztus közepe van, tehát február 15-én. Játék indul!